2024.03.28, Csütörtök

Rangos elismerésben részesült a fehérvári színház tánctagozat-vezetője

szinhaz.org, vorosmartyszinhaz.hu

2017.05.10. 13:46

Horváth Csaba, a Vörösmarty Színház tánctagozat-vezetője az V. Vonósnégyes című koreográfiájáért elnyerte a 2016-os év legkiemelkedőbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.

Hirdetés

Horváth Csaba V. Vonósnégyes és Hód Adrienn Grace című koreográfiája nyerte el a 2016-os év legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat – közölte a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház. A győztesek Sárosdi Lillától és Zsótér Sándortól vehették át a díjjal járó plaketteket május 9-én, kedd este a Trafóban megrendezett ünnepségen. A Forte Társulat, a Bujtor Kvartett és Horváth Csaba V. Vonósnégyes című produkcióját 2016 őszén a Várkert Bazárban mutatták be a CAFe Budapest Kortárs Művészei Fesztivál keretében.

Horváth Csabának az idén két táncjátékát, az V. Vonósnégyest és a Concertót jelölte Lábán Rudolf-díjra a kuratórium. Mint írják, a Lábán Rudolf-díjat elnyerő V. Vonósnégyesben öt félmeztelen, katonanadrágos szereplő lép színre és „a maszkulinitás ezer árnyalatát idézik meg” egy szinte teljesen üres, dísztelen térben.

Az Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Halász Tamás tánckritikus, szerkesztő, Králl Csaba tánckritikus, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész és Török Ákos kritikus alkotta kuratórium a Magyarországon tavaly bemutatott táncelőadások megtekintése után nevezte meg azt a tizenegy produkciót, amelyet méltónak tartott a díj elnyerésére. A testület közvetlenül a díjak átadása előtt, titkos szavazással döntött arról, hogy mely két produkció kapja meg az idei elismerést. 

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház 2005 őszén alapított szakmai díjat a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére. Az elismerést a 20. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról nevezték el.

Horváth Csaba az idei évadban Márton László Carmen c. drámáját állította színpadra a Vörösmarty Színházban.  A te országod c. POSZT-díjas rendezését május 16-án, kedden este 19 órától tekintheti meg a fehérvári közönség a Nagyszínpadon.

 

Forrás: szinhaz.org, vorosmartyszinhaz.hu

KultúraSzékesfehérvárelismeréstáncvörösmarty színházLábán Rudolf-díj