2024.03.28, Csütörtök

Magyarnak lenni jó: Bicskei tapasztalatok a kárpátaljai néptáncegyüttes ősbemutatójáról

bicske.hu

2017.02.06. 13:54

2017. január 28-án, Ungváron tartották a szlovákiai magyar Szőttes Kamara Néptáncegyüttes kárpátaljai ősbemutatóját. Az eseményen részt vett bicskei delegáció is élményekkel gazdagon tért haza.

Hirdetés

A két év múlva megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő együttes a világ számos pontján járt már és terjesztette a magyar néptánc, népdal és hangszeres népzene színpadi formában való feldolgozását, de ez idáig Kárpátaljára még nem jutottak el.

A kezdeményezés dicsősége Tessely Zoltán országgyűlési képviselőt illeti, aki szívén viseli a kárpát-medencei magyarság összetartását. A szervezésben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Járás és a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület tagjai segédkeztek.

Az esemény azonban nem volt előzményektől mentes, hiszen 2015-ben Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának felhívására Bicske is támogatta Kárpátalja magyar lakta településeit, így Rát és Csap települést. A város Szent Mihály-napi rendezvényének nyitó estjén Mága Zoltán hegedűművész adott jótékonysági koncertet a kárpátaljaiak megsegítésére, illetve ő maga is felajánlott részükre 500.000 forintot. Bálint Istvánné, Bicske alpolgármesterének koordinálásával pedig ruhaneműket és új iskolai bútorokat szállítottak Rátra. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által, a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére, Ungváron rendezett Mága Zoltán jótékonysági koncertjén befolyt több mint huszonhatezer hrivnyát pedig Csap településnek ajánlották fel. Tessely Zoltán javaslatára e két település diákjainak táborozását is biztosította Bicske a zánkai üdülőtáborában, melyet idén is meg kívánja szervezni.

Az Ungvárra utazó 30 fős delegáció tagjai Bicske Város Önkormányzat képviselőiből, intézményvezetőiből és munkatársaiból, illetve mindazon környékbeli települések lakóiból tevődött össze, akik a tavalyi esztendő során támogatták a kárpátaljai csapi és ráti gyermekek zánkai táboroztatását.

A szombat reggeli indulást követően a busz utasait a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Járás elnökének, Balogh Líviának köszönhetően ebédre látták vendégül Bicske testvértelepülésén, Csapon, ahol a vendégeket köszöntötte Valerij Szamardak polgármester és Balogh Oszkár polgármester helyettes is. Ezt követően, egy rövid városnézés után az út folytatódott Ungvárra.

Az 550 fő befogadására alkalmas Kárpátalja Megyei Filharmóniában telt ház előtt lépett fel a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, amelynek repertoárjában többek között vág-garamközi táncok, csallóközi és szigetközi verbunkos, ajaki karikázó és szatmári táncok is szerepeltek.

A siker fergeteges volt. Az előadás végén a hivatalosan amatőrnek számító együttest, hiszen tagjai önkéntes alapon tagok, háromszor tapsolta vissza állva a közönség. Látható és érezhető volt az öröm, a meghatottság a táncosok tekintetén, a publikum pedig örökre maradandó élménnyel gazdagodott.

Az est programját állófogadás zárta. A delegáció tagjai - elmondásuk szerint - a szombati nap kapcsán átélt eseményeknek köszönhetően olyan érzéssel indultak vissza Bicskére, amelyet még ez idáig nem éreztek.  Megtapasztalták mindazt, ami magyarrá tesz bennünket határon innen és túl, és azt, hogy magyarnak lenni jó.

KultúrabicskeungvárSzőttes Kamara Néptáncegyütteskárpátaljai ősbemutatómagyarság