2024.03.29, Péntek

Kormányzati segítség kell a hazai vas- és acélipar megmentéséhez

2015.12.23. 20:17

Hirdetés

A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint nagyon komoly veszélybe került a magyarországi vas- és acélipar jövője a területen dolgozó munkavállalók munkahelyeinek biztonsága, ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter segítségét kérték a megoldási javaslatokat is tartalmazó levelükben.

Az MTI-hez kedden eljuttatott - pénteki dátumú - levélben rámutattak, hogy az idei gazdasági problémák 2016-ban jelentősen növekedni fognak, ami óhatatlanul együtt járhat a vas- és acélipar fokozatos leépülésével. Tényként rögzítették, hogy a világpiacon nagymértékben zuhannak az acélárak és a kínai gazdaság korábbi növekedésének eredményeként a kínai acélipari kapacitás négyszer akkora, mint az EU 28 tagállamának együttes teljesítménye.
Idézték az IndustriAll Europe európai szakszervezeti szövetség által szükségesnek tartott intézkedéseket.
Ezek között szerepel a kereskedelemvédelmi eszközök szabályozásának javításával tisztességes versenyfeltételek biztosítása, valamint dömping elleni panasz esetén vámintézkedések gyors elfogadása, ahogy ezt már az Egyesült Államokban bevezették. Kína esetében a piacgazdasági státusz odaítélésének elutasítása mindaddig, amíg nem felel meg az EU-s követelményeknek. Biztosítani, hogy az éghajlat- és energiapolitika, különösen az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének reformja ne jelentsen további költségeket az acélgyáraknak mindaddig, amíg más jelentős gazdaságok nem tesznek hasonló erőfeszítéseket az éghajlatváltozás elleni küzdelem során.
Ezen kívül követelik a gazdasági visszaesés esetén ideiglenes intézkedések bevezetését az acélipar számára, a munkavállalók megőrzése és termeléskapacitása fenntartása céljából, illetve a WTO-szabályokkal összhangban álló védőintézkedések bevezetését, mint a garantált minimális ár megállapítása.
A vasas szövetség emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán főrészvényesi körbe tartozó ISD Dunaferr társaságcsoport, valamint az Ózdi Acélművek Kft. rendkívül válságos helyzetben van. Előbbi az embargó miatt nem kapott hitelt az Eximbanktól, a Kelet-Ukrajnában kötött törékeny ukrán-orosz tűzszünet komoly kockázati tényezőt jelent az ISD konszern legfontosabb alcsevszki vasművénél, továbbá Dunaújvárosban az acélipari válsághelyzet miatt folyamatos a munkavállalói létszám csökkentése és egyes feladatok kiszervezése. Utóbbi esetében versenyhátrányt jelentenek az Európai Unión belüli és kifejezetten a hazai magas energia árak és nyersanyag kiszolgáltatottság és a"kínai hatás" következtében a késztermékek dömping árai.
Véleményük szerint a kormányzatnak sem lehet érdeke, hogy Dunaújvárosban tömeges munkanélküliséggel kelljen számolni, illetve Ózdon több száz munkavállaló veszítse el munkahelyét. Álláspontjuk szerint meg kell találni azokat a jogi és gazdasági lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik az ágazat hosszú távú működtetésének biztosítását.

mti

fotó: hvg.hu

Galéria

GazdaságvasiparacéliparVasas Szakszervezeti SzövetségDunaújváros