2024.04.18, Csütörtök

Közönségkedvenc lett a fehérvári jazz zenekar

mupa.hu

2017.02.10. 11:50

2017. február 3. és 5. között a Müpa immár tizedik alkalommal rendezte meg a Jazz Showcase-t, amely mára a közép-európai régió legjelentősebb jazz-tehetségbörzéjévé nőtte ki magát. A fiatal tehetségek egy nemzetközi zsűri előtt mérhették össze tudásukat, számot adva innovatív művészi elképzeléseikről.

Hirdetés

Vasárnap este fergeteges gálakoncerttel zárult a tizedik, jubileumi Jazz Showcase. A régió legrangosabb seregszemléjén a műfaj kilenc feltörekvő tehetsége mutatkozhatott be a publikum és a szakmai zsűri előtt. A közönség idén először nemcsak a helyszínen, de online is szavazhatott a kedvenceire.

A zsűri díját a Ludányi Tamás Quartet nyerte el, míg a közönség a székesfehérvári Vörös Janka vezette e-Series zenekart ítélte a legjobbnak. Így velük a közeljövőben is találkozhat a publikum; az e-Series az immáron hagyományos évadnyitó jazz ünnepen, az augusztus 20-i Jazz 0820 rendezvényen, míg Ludányi Tamás és zenekara a Nemzetközi Jazznapon, 2018. április 30-án lép majd fel újra a Müpában.

Különdíjban részesült a Gino’s B Verison, a Balogh Gyula Quartet és a legjobb szólistának választott Horváth Cintia is.

Vörös Janka és az e-Series

Vörös Janka friss diplomás énekesnő, az I. Országos Jazzverseny első helyezettje, Ablakos Lakatos Dezső- és Sólyom-ösztöndíjas, a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó alakja szólistaként, vokalistaként, dalszerzőként egyaránt. Az e-Series 2013-ban alakult az ország kiemelkedő fiatal fusion zenészeiből. 2014-ben jelent meg első albumuk, az introduction. Zenéjüket a jazzalapokra épülő modern hangzás határozza meg. A szokványos és meghökkentő stílusjegyek vegyítésével különleges hatást érnek el. Céljuk a műfaji korlátok ledöntése.

KitekintőSzékesfehérvárMÜPAjazzJazz Showcasevörös jankae-Seriesgálakoncerttehetségbörze