2024.04.18, Csütörtök

Ismét Fehérváron fog ülésezni az Országos Diákparlament

2016.06.28. 11:47

Az Országos Diákparlament 2014 után 2017 februárjában ismét Székesfehérváron ülésezik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján a megyeszékhelyen.

Hirdetés

Sipos Imre elmondta, hogy a köznevelési rendszerben megvannak azok a fórumok, amelyeken a középiskolás diákság elmondhatja véleményét. Példaként említette, hogy sok iskolában kiváló diákönkormányzatok, több településen diáktanácsok működnek.
A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy a kormányzat országosan is megismerje a diákság véleményét, ehhez pedig - jelezte - biztosítani kell országos fórumokat. Ennek legjelentősebb fóruma az Országos Diákparlament, amelyet a törvény értelmében háromévente kell összehívni - tette hozzá.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy már a 2014-es diákparlament idején jelezték, szívesen lennének ismét házigazdák. Mint mondta, ezúttal is az ország minden részéből több száz fiatal érkezik majd a városba, hogy a demokráciát tanulva, a felnőtteknek példát mutatva tárgyalják meg az őket érintő problémákat.

Szeptemberben választják majd az az iskolai küldötteket, október-novemberben pedig a megyei delegáltakat, így összesen 320 fiatal érkezik majd a városba.

A háromnapos rendezvény plenáris üléssel kezdődik, majd szakképzési, felsőoktatási és köznevelési fórumok következnek. A második napon szekcióülések lesznek, a küldöttek által megfogalmazott ajánlásokat pedig - zárónyilatkozat formájában - a zárónap plenáris ülésén átadják a kormány képviselőjének.

Az már más kérdés, hogy azon kívül hogy meghallgatják a diákság véleményét, értő fülekre is találnak-e javaslataik, a döntéshozatal során figyelembe veszik-e? Mert egyelőre a tanárok véleményével sem foglalkoznak túl sokat...

forrás: mti, fejervar.hu

Galéria

Országos hírekSzékesfehérvár