2024.03.28, Csütörtök

Helyi hírek

Férfi kosárlabda NB I - Pongó Marcell távozik a Fehérvártól

2023.06.11

Távozik a bajnoki ezüstérmes Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatától Pongó Marcell, az együttes válogatott irányítója.

Fejér vármegyéből érkezett idén a legtöbb riasztás a tűzszerészekhez

2023.06.09

Idén már több mint 740, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 117 eset igényelt azonnali intézkedést. A tűzszerészek által eddig hatástalanított, illetve elszállított, jellemzően második világháborús katonai robbanótestek össztömege meghaladta az 5,5 tonnát - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede pénteken a Facebook-oldalán.

ELF - Vereséggel kezdett a Fehérvár Enthroners

2023.06.05

Vereséggel mutatkozott be az elit kontinentális amerikaifutball-ligában a Fehérvár Enthroners: a European League of Football (ELF) elnevezésű sorozat nyitófordulójában szombaton a magyar csapat hazai pályán 36-3-ra kapott ki a Berlin Thundertől.

Székesfehérvár zenei életét is bemutatják a Magyar Zene Háza nyári-őszi programjai között

2023.06.02

Már több mint egymillióan látogattak a 16 hónapja megnyílt Magyar Zene Házába (MZH), amely idén nyáron és ősszel is több száz programmal várja a közönséget.

Négy játékos, köztük Nego is távozik a MOL Fehérvár FC csapatából

2023.05.31

Négy játékos távozását jelentette be kedden a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen végző MOL Fehérvár FC.

Kisvonatos idegenvezetéssel mutatják be a székesfehérvári a Bory-várat pünkösdhétfőn

2023.05.29

A Tourinform Iroda hétfői programján Bory Jenő építményét, az országszerte híres Bory-várat ismerhetik meg jobban az érdeklődők. A Belvárosból induló kisvonatos idegenvezetés során a vár minden titkáról lehull a lepel.

Pünkösdhétfőn is változatlan marad a szemétszállítási rend Székesfehérváron

2023.05.27

Változatlan munkarendben történik a hulladékszállítás május 29-én, pünkösdhétfőn, a kukákat reggel 6-ig kell kihelyezni, mint egy átlagos hétköznapon - tájékoztatott róla a Depónia Nonprofit Kft.

Időszaki hadtörténeti kiállítás nyílik augusztusban Székesfehérváron

2023.05.25

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum anyagából időszaki kiállítás nyílik Székesfehérváron - mondta el a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Ismét Székesfehérváron lesz a verseny, olimpiai bajnokok a mezőnyben

2023.05.23

Az idei évben is Székesfehérvár ad otthont Magyarország legjelentősebb egynapos atlétikai versenyének, a Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjnak, melyen már több olimpiai címvédő sportoló szereplése biztos.

Több mint hetvenen tettek katonai esküt Székesfehérváron

2023.05.21

A katona legfontosabb kötelessége 2023-ban is Magyarország szolgálata, az ország függetlenségének védelme, biztos talajon, az alaptörvény és a jogállam talaján állva - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, Székesfehérváron, a 6. Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők nyilvános katonai esküjén.

Rekord vízállás a Sóstón – megnyitották az északi tó zsilipjét

2023.05.19

A csapadékos időjárás mellett a vízgazdálkodási rendszernek köszönhető, hogy ekkorát emelkedett a vízszint és több helyütt kilépett medréből a tó.

Átadták az idei Stephanus-díjakat

2023.05.17

Marton József nyugalmazott egyetemi tanár és Sáry Pál jogász, intézetvezető egyetemi tanár kapta idén a Stephanus-díjat. Az elismeréseket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke adta át hétfőn Budapesten.

Labdarúgó NBI - A Puskás Akadémia 2-1-re legyőzte a Fehérvárt és elérhető közelségbe került a dobogó

2023.05.15

A Puskás Akadémia hazai pályán 2-1-re legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának zárómérkőzésén.

Négy évtized, közel 2000 koncert - szombaton visszatér Székesfehérvárra a KFT zenekar

2023.05.13

Petőfi Kultúrtanszéken koncertezik szombaton a KFT zenekar.

A kastély múltjához méltó műszaki tartalomra törekedett a Merkbau Nádasdladányban

2023.05.11

A projektszereplők együttműködésének és a nem várt problémák profi kezelésének is köszönhető a Nádasdy-kastély sikeres felújítása, amelyet Építőipari Nívódíjjal ismertek el.

Hét bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2023/24-es évadban

2023.06.10

A korábbi években megszokottnál kevesebb, összesen hét bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2023/24-es évadban.

Egyhavi csapadékmennyiség hullott le hat óra alatt Kincsesbányán

2023.06.07

A Fejér vármegyei Kincsesbányára hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség zúdult le kedden - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Már a szerkezetépítésnél jár Székesfehérvár kórházbővítése

2023.06.03

A Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorciuma által felépített új tömbben az onkológia, a pulmonológia és az infektológia kap majd helyet.

Átadták a móri Radnóti Miklós Általános Iskola felújított épületét

2023.06.01

A holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnap iskolája - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára kedden a Fejér vármegyei Móron, ahol átadták a móri Radnóti Miklós Általános Iskola és a fehérvárcsurgói Károlyi József Tagiskola infrastrukturális fejlesztését.

Új tornacsarnokkal gazdagodott a móri általános iskola

2023.05.30

Emellett 100 fő befogadására alkalmas előadótermet alakítottak ki, szaktantermek létesültek, valamint új könyvtár és új tanári szoba jött létre.

Meghosszabbították a regisztrációs határidőt - Szent István nyomában május 30-án

2023.05.28

Ünnepi szentmisével kezdődik, majd Balogh Elemér jogtörténész előadásával folytatódik a Szent István nyomában című rendezvény május 30-án, kedden délelőtt. A Szent István 2025 programsorozat keretében sorra kerülő programra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Elindult a jelentkezés a nyári táborokba - Bregyóban és Velencén is várják a fehérvári iskolásokat

2023.05.26

Idén is két helyen, több héten át, rengeteg érdekes és színes programmal várja az általános iskolásokat a Bregyó-közi napközis tábor, valamint a bentlakásos, megújult Gyermek és Ifjúsági Tábor Velencén. 

Csank Jánost a váci aranycsapatra emlékezteti az idei Kecskemét

2023.05.24

Csank Jánost egykori csapatára, az 1994-ben bajnoki aranyérmes Vácra emlékezteti a labdarúgó NB I-ben újoncként dobogós Kecskemét együttese.

Drámai mérkőzésen egyenlített az Alba Fehérvár a döntőben

2023.05.22

Az Alba Fehérvár 22 pontos hátrányból fordítva 81-80-ra nyert a Szombathely ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjének szombati második mérkőzésén, ezzel 1-1-re alakította az állást.

Bakonycsernye központját 200 millió forintból fejlesztik

2023.05.20

A Fejér vármegyei Bakonycsernye központját 200 millió forint európai uniós támogatásból újítják meg, a községháza melletti tér új funkciókkal is bővül.

Ingyenes a belépés a MOL Fehérvár FC szombati mérkőzésére

2023.05.18

Polgármesteri kezdeményezésre ingyenes lesz a belépés a labdarúgó OTP Bank Ligában a kiesés ellen küzdő MOL Fehérvár FC szombati mérkőzésére, amelyen a Zalaegerszeg lesz az ellenfél.

Székesfehérváron is népszerűek a vármegye- és országbérletek

2023.05.16

Meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma - tudatta a MÁV-Volán-csoport hétfőn az MTI-vel. A társaság közleménye szerint az új díjtermékek annyira népszerűvé váltak, hogy a hó eleji vásárlások javában felülmúlták a korábbi hónapok bérletértékesítési számait.

Öt bemutatót tervez a József Attila Színház a jövő évadban

2023.05.14

Öt bemutatót tervez a jövő évadban a József Attila Színház: elsőként a Vértestvérek című musicalt tűzi műsorra, majd az Equus, a Vízkereszt, vagy bánom is én, a Naftalin és a Sírpiknik című darabot is láthatja a közönség.

Módosul a székesfehérvári helyi buszmenetrend május 13-tól

2023.05.12

2023. május 13-ától (szombattól) módosul Székesfehérvár helyi közlekedése - tájékoztatott róla a Volánbusz Zrt. honlapján.

Jövő hétvégén Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérváron

2023.05.10

Az esemény vendégei a tetoválás művészetével is megismerkedhetnek.