2024.03.29, Péntek
Elkezdődött a Balatoni úti felüljáró felújítása Fehérváron
szekesfehervar.hu

Elkezdődött a Balatoni úti felüljáró felújítása Fehérváron

szekesfehervar.hu

2020.07.13. 17:33

Az egyik legfontosabb feladat, hogy a víz beszivárgását a töltésbe megakadályozzák, így a csapadékvíz-elvezetés kiépítése mellett megújul a burkolat és a járda, továbbá kicserélik a rossz szalagkorlátokat is.

Hirdetés

Hétfőn reggel elkezdődött és várhatóan augusztus 27-ig tart a Balatoni út Horvát István és Borszéki utca közötti szakaszának halaszthatatlan felújítása. Reggel fél kilenctől a kivitelezés idejére lezárták az útszakaszt. Többféle terelőútvonalat dolgoztak ki a szakemberek, amelyeket a gépjárművel érkezők, az ott közlekedő helyi és helyközi autóbuszok, illetve a gyalogosok és kerékpárosok tudnak használni.

 

Két fontos szakértői tanulmány is kimutatta, hogy azonnali beavatkozásra van szükség a Balatoni úti felüljárón - mondta Mészáros Attila alpolgármester, Alsóváros önkormányzati képviselője. A Polgármesteri Hivatal szakemberei lefolytatták a közbeszerzési eljárást, így megkezdődhetett a hétfői napon az út felújítása. "Az egyik legfontosabb feladat, hogy a víz beszivárgását a töltésbe megakadályozzuk, így a csapadékvíz-elvezetés kiépítése mellett megújul a burkolat és a járda, továbbá kicserélik a rossz szalagkorlátokat is. A kivitelezőnek 45 nap áll rendelkezésére a munka elvégzésére és még az iskola kezdete előtt, augusztus végén újra használatba vehetik a közlekedők a megújult utat" - hívta fel a figyelmet.

 

Hétfőn reggel Brájer Éva a Maroshegy önkormányzati képviselője, Mészáros Attila alpolgármester és Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője közösen hívták fel a figyelmet a felújítás fontosságára és a terelőutakra.

Egy nagyon fontos és forgalmas útszakasz halaszthatatlan felújítása kezdődött meg: a közlekedési szakemberek különböző terelőútvonalakat javasolnak és ezt már a Google és a Waze is jelzni. Minden közlekedőről türelmet igényel a 45 napig tartó felújítás és forgalomkorlátozás. Aki teheti az elkerülő utat használja ezen időszak alatt!

Sajnos nincs más lehetőség és nem kérdés, hogy a Balatoni utat fel kell újítani és az sem kérdés, hogy ezt iskolai időn kívül nyáron lehet elvégezni – mondta Brájer Éva a Maroshegy önkormányzati képviselője. "Hosszas mérlegelés után a szakemberek úgy döntöttek, hogy a Batthyányi úti vasúti átjárónál egy külön kihajtó, ideiglenes sávja az autósoknak." Arra kért minden gépjárművel közlekedőt, hogy legyenek kedvesek a megszokottnál is fokozottabban figyelni és segíteni a gyalogosok közlekedését különösen az idősekét, a babakocsival és kerekesszékkel közlekedőkét! Szeptembertől viszont újra biztonsággal közlekedhetünk egy felújított Balatoni úti felüljáró! Kiemelte, hogy a különböző felületeken érkező kérdéseket javaslatokat továbbítja a Közlekedési Iroda felé.

 

 
 

SZEMÉLYGÉPJÁRMŰVEL KÖZLEKEDŐK

- Balatoni út – Rádió utca (jelenleg Hargitai utca) – Vásárhelyi út – Batthyány utca – Csíkvári utca – Széchenyi út
- Balatoni út – Vásárhelyi út – 8. sz. főút a Sóstói úton és Japán utcán – Amerikai fasoron keresztül
- Balatoni út – Vásárhelyi út – Japán utca – Amerikai fasor – Holland fasor – Sárkeresztúri út
- 7-8. számú főút elkerülő szakaszának használata
- A Homoksor felújítása is zajlik ezekben a hetekben, így a gépjárművel közlekedők azt az útszakaszt sem tudják most használni!


TRANZITFORGALOM, ILLETVE A 63-AS CSOMÓPONT FELŐL ÉRKEZŐK

- 7-8. számú főút elkerülő szakasza és/vagy az M7 autópálya, valamint ezen utakról a Palotai út / Móri út / Berényi út / Seregélyesi út / Budai út


AUTÓBUSZJÁRATOK TERELŐÚTVONALA

- A 10-es helyi járat, valamint a helyközi és regionális autóbuszjáratok terelőútvonala a Batthyány utca – Csíkvári út – Széchenyi út lesz, így KIMARAD a Hosszúsétatér és a Jancsár utcai megálló.
- A helyközi és regionális autóbuszjáratok a Széchenyi úti Református Általános Iskola MEGÁLLÓBAN állnak meg, ahol lehetőség lesz a helyi járatokra átszállni.


KERÉKPÁROS ÉS GYALOGOS KÖZLEKEDÉS

- Batthyány utca – Csíkvári út – Homoksor
- Demkó-hegy és Bakony utca közötti kerékpárút

 


A LEZÁRT TERÜLETEN LAKÓK KÖZLEKEDÉSE

- a Borszéki és Gyimesi utcákban élők számára természetesen biztosítják, hogy a Balatoni út déli része felől megközelíthessék otthonaikat.

Kérjük, hogy úti céljaik elérésénél vegyék figyelembe a lezárás miatt várható torlódásokat, és ne a megszokott menetidővel számolva induljanak útnak. A Waze alkalmazás rendkívül nagy segítséget nyújt az aktuális forgalmi viszonyok felmérésében, az útzár idejére kiemelten javasoljuk ennek használatát!  Kérjük továbbá, hogy fokozottan figyeljék a kihelyezett terelőtáblákat és közúti jelzéseket! Köszönjük a közlekedők türelmét és megértését!

Helyi hírekSzékesfehérvárközlekedés