2024.03.28, Csütörtök

Demonstráció Dunaújvárosban: Béremelést követel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség

mti

2017.02.15. 09:49

További alapbéremelést követel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a középtávú bérmegállapodás végrehajtása mellett. A szakszervezet ennek érdekében demonstrációt hirdetett Dunaújvárosba, a Dunaferr társaságcsoport székháza elé. A vállalat menedzsmentje azonban a demonstráció helyett tárgyalást javasol.

Hirdetés

A szövetség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy követelésük fedezete a kormány által a munkáltató számára a szociális hozzájárulási járulék 5 százalékos csökkentéséből adódó mintegy egymilliárd forint megtakarítás lenne. Megjegyezték, hogy a 2015-ben megkötött, középtávú bérmegállapodás szerint 2017-ben mindössze 1,7 százalékos alapbérfejlesztést kíván a munkáltató végrehajtani.

A szövetség követelésének része még, hogy az egyre fogyatkozó szakembergárdát érdemi bérfejlesztéssel stabilizálják, és ha lehetséges, a hiányszakmákban a mértéktelen túlóráztatások csökkentése, elkerülése érdekében ösztönözzék az új munkaerő belépését. Az érdekvédő szervezet szerint a Dunaferr társaságcsoport a közeljövőben "erőteljesen érdekelt a termelés felfuttatásában", amelyhez jól fizetett munkavállalókra van szükség.

Közölték, hogy a munkáltatóval folytatott bértárgyalások megrekedtek, mert a munkáltató nem hajlandó tárgyalni, ezért a kollektív szerződésben a bértárgyalás befejezésére előírt határidő utolsó napján, február 15-én kívánják a munkavállalókkal együtt elégedetlenségüket kifejezni.

Az ISD Dunaferr Zrt. MTI-hez eljuttatott reagálásában emlékeztetett arra, hogy 2015-ben a szakszervezetek vezetői megelégedéssel írták alá azt a hároméves megállapodást, amelyben a cég minden körülmények között garantálja az éves béremelést. Ezt a megállapodást a Dunaferr azóta is betartja, miközben tavaly komoly beruházásokat és fejlesztéseket is végrehajtott, valamint - több száz munkahelyet megmentve, a kormánnyal kötött megállapodásra is támaszkodva - visszavonta a korábban bejelentett létszámcsökkentést - emelték ki. Hozzátették: a béremelés tavaly - az acélipart sújtó kínai dömping ellenére is - 3 százalék volt, idén pedig 1,7 százalék, vagyis egy év alatt közel 5 százalékkal nőttek a bérek a Dunaferrnél, amelyek mintegy 60 százalékkal magasabbak, mint az országos átlagbérek.

A közlemény idézi Sevcsik Mónika reorganizációs, management support és HR-igazgatót, aki hangsúlyozta, hogy a Dunaferr továbbra is tartja magát a bérmegállapodáshoz. A 3 évre szóló bérmegállapodás egyoldalú és totális megkérdőjelezése félidőben nem lehet alapja a vállalat hosszútávon fenntartható működésének, ez nem szolgálja sem a dolgozók, sem a vállalat érdekeit - fogalmazott.

A társaság közölte, a menedzsment folyamatosan egyeztetett a szakszervezetekkel, a bérre vonatkozó észrevételeket meghallgatta és kész tárgyalni. Ezért is javasolta a vállalatvezetés már korábban is a jelenleg érvényes bérmegállapodás utáni időszakra szóló új, teljesítmény-ösztönző rendszert is magába foglaló megállapodás kidolgozását. Vagyis azt, hogy olyan hosszútávon is fenntartható bérrendszert alakítsanak ki a Dunaferrnél, amelyben a jobb teljesítmény még magasabb fizetést jelent - áll a közleményben.

Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves késztermék-kibocsátási kapacitása mintegy 2,2 millió tonna.

A társaságcsoport 5052 embert foglalkoztat, de a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja vagy járul ahhoz hozzá.

GazdaságVasas Szakszervezeti SzövetségDunaújvárosdemonstrációbéremelésISD Dunaferr Zrt.