2024.04.20, Szombat

Népszerű Székesfehérváron a helyi Mikrohitel Program

szekesfehervar.hu

2016.08.04. 14:02

Nagy segítség ez a kisvállalkozásoknak, továbbra is lehet élni a lehetőséggel.

Hirdetés

Tavaly év végén indult a Székesfehérvári Mikrovállalkozások Kamattámogatási Programja, ami a maximum tíz főt foglalkoztató vállalkozásoknak nyújt 2.5 százalékos kamattal 1-10 millió forintos hitelt. A program 2020-ig tart, a 250 millió forintos hitelezési forrást az RVA biztosítja, míg a program teljes időszakára vonatkozóan az Önkormányzat összesen 50 millió forintos kamattámogatást biztosít a kölcsön felvevőinek. A programnak köszönhető megnövekedett érdeklődés megmutatkozik abban is, hogy 2016-ban az RVA már az első 7 hónapban ugyanannyi hitelt tudott kihelyezni székesfehérvári vállalkozóknak, mint 2015-ben egész évben.

A program célja, hogy a Székesfehérváron székhellyel, telephellyel rendelkező mikrovállalkozások kedvező beruházási és forgóeszközhitelhez juthassanak. A program fontos eleme, hogy olyan mikrovállalkozások számára is elérhető, amelyek kicsik, kezdők, vagy nem hitelképesek és nem jutnak kereskedelmi banki forrásokhoz. Fontos célja a programnak, hogy azok is sikerrel pályázhassanak, akik nem részesülhettek az egyébként igen sikeres korábbi jegybanki NHP, illetve NHP+ programok forrásaiból.
 
Az-az 50 millió forint, amit biztosít a város az alapítványnak közpénzből való és joga van tudnia a mindenkinek, hogy ezzel mi történik – mondta Cser-Palkovics András polgármester. „Olyannyira népszerű a program, hogy az idei igények kielégítésére már most biztosítja a város a következő évre tervezett forrást. Nagyon fontos a mikrovállalkozások világa és helyes az a törekvés, hogy ne az önkormányzat döntsön a finanszírozásról, hanem a város szakmai partnerei.” A város polgármestere beszélt arról is, hogy még egy hasonló programot hirdet meg Fehérvár: egy nagyvárosnak kell, hogy legyen forrása arra, hogy a jövő iparágainak is segítsen vállalkozások indításában. Ahogy összeáll és dönt a startup programról a közgyűlés tájékoztatni fogjuk erről a közvéleményt. Kiemelte: „attól, hogy ma mi vagyunk az ország egyik legfontosabb gazdasági központja, tennünk kell azért, hogy ez így legyen a következő években is.”

A konstrukció legkedvezőbb eleme a 2,5%-os kamatláb, az Önkormányzat hitelenkénti 4 %-os kamattámogatásának köszönhetően. Ezekhez a hitelkonstrukciókhoz a nem helybeli vállalkozások 6,5-9,9 % kamat mellett juthatnak hozzá. A hitel összege 1-10 millió Ft, amely 3-5 éves futamidővel vehető igénybe – hívta fel a figyelmet Szekfű Tibor az RVA ügyvezetője.

A program indításának tapasztalatai igen kedvezőek. Az első hét hónapban több mint 97 millió forint értékben kötöttek hitelszerződést, ez közel 9 millió forint kamatkedvezményt jelent az érintetteknek a futamidő végéig. 
A program hatása megmutatkozik az RVA hitelportfolió adataiban is. Míg az RVA 2015 év végi 1,5 milliárd Ft-os mikrohitel-portfóliójának 34,4%-át tették ki a székesfehérvári ügyfelek hitelei, ez 2016 első félévében 36,8%-ra nőtt a programnak köszönhetően. 2016 első hét hónapjában a folyósított hitelek összegének 70 %-át kapták székesfehérvári vállalkozások, ez az arány 2015-ben csupán 54%-os volt.

forrás: szekesfehervar.hu