2024.04.18, Csütörtök

Háromszor annyian jelentkeztek a BCE fehérvári képzéseire, mint 2016-ban

MTI

2018.03.08. 13:56

Háromszor annyian jelölték be első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) székesfehérvári képzéseit, mint 2016 februárjában, amikor a fehérvári campusra először lehetett jelentkezni - hangoztatta a felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtökön, Székesfehérváron.

Hirdetés

Az intézményben azért helyeztek el időkapszulát, mert megkezdődött a campus újabb székesfehérvári épületének kialakítása: a korábbi laktanyaépületet több mint 1,5 milliárd forintból újítják fel.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a városvezetés évekkel ezelőtt a helyi felsőoktatás fejlesztését kérte tőle, mert a fehérvári fiatalok elmentek más városokba tanulni és nem tértek vissza dolgozni. Szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy az egyetem vezetősége akkoriban egy Budapesten kívüli helyszínen próbált meg képzést létrehozni, így "a brandet elhozták" Székesfehérvárra.

Mára az induláskori, kevésnek tűnő hallgatói létszám megháromszorozódott és jellemzően olyan duális képzések érhetők el, amelyek a fővárosban nem.

Palkovics László szerint a székesfehérvári városvezetés törekvéseit támasztja alá az a tény is, hogy a tapasztalatok alapján a duális képzésben résztvevő hallgatók 90 százaléka ott kezd el dolgozni, ahol tanult.

Pavlik Lívia kancellár a felújítással kapcsolatban elmondta, hogy a jelentős uniós források mellett komoly önkormányzati és intézményi saját forrást is felhasználnak a projekt során. Megemlítette, hogy Székesfehérvár fejlett iparral rendelkező gazdasági centrum, amelynek képzett munkaerőre van szüksége, s ennek az egyetem igyekszik megfelelni az új létesítmény kialakításával.

Közölte, hogy 2019 szeptemberétől várja majd a hallgatókat a mintegy kétezer négyzetméter alapterületű, háromszintes épület, amelyben helyet kap öt előadó- és oktatóterem, két konferenciaterem, számítógépes terem, négy oktatóterem, könyvtár és olvasóhelyiség, valamint több konzultációs szoba.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a fejlesztés az egyetem hallgatóinak jövőjéről szól, hiszen egyrészt fejlődik az oktatási környezet, másrészt a dinamikusan fejlődő helyi ipar szereplői tárt karokkal várják majd őket.

Vargha Tamás honvédelmi államtitkár elmondta, hogy a 19. századi épület, amely egykoron huszárlaktanya volt, sokáig méltatlan helyzetben volt, de a felsőoktatás fejlődésével ismét "virágozni kezdett a környék". Országszerte követendő példának nevezte, hogy ha a Magyar Honvédségnek nincs szüksége egy laktanyára, azt lehet jó célokra használni, például oktatásra.

Egy korábbi sajtóanyag szerint az új tudásközpont kialakításával a BCE székesfehérvári campusának jelenlegi oktatási kapacitása 440 főről 874 főre emelkedik.

AktuálisSzékesfehérvárfelsőoktatásképzésBCE