2024.04.18, Csütörtök

Modern gyárak éjszakája Fejér megyében is

feol.hu

2017.11.18. 14:24

Mitől okos egy okosgyár? Hogyan működik, milyen technikai megoldásokat alkalmaznak benne? Hogyan néz ki az ipar jövője? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok az érdeklődők, akik ellátogatnak valamelyik termelőüzembe pénteken délután 4 és este 10 óra között.

Hirdetés

Az „Ipar 4.0” mintaalkalmazások kialakítása nevű kiemelt projektet – amelynek első fontos eseménye a Modern Gyárak Éjszakája – a termelő kis-, és középvállalkozások digitális és automatizációs fejlesztéseinek élénkítése érdekében indították útjára. A program nem titkolt célja ugyanakkor az is, hogy bemutassák a legújabb technológiákat az érdeklődő és nyitott szakembereknek.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egy november eleji, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a digitalizáción alapuló negyedik ipari forradalomban a megfelelő eredményekhez korszerű gyártásra, a jövőt ismerő szakemberekre van szükség. A Modern Gyárak Éjszakájára ezért elsősorban a jövő vállalkozóit és szakembereit, a pályaválasztás előtt álló fiatalokat várják, de szívesen fogadják a többi érdeklődőt is.

 

A Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. telephelyén pénteken a látogatók megnézhetik a műszaki kollégák által tervezett CNC-t is Fotó: FMH-archív

 

Országos szinten huszonnégy, Fejér megyében három mintagyárat lehet meglátogatni a pénteki programon. A kábelkonfekcionálással, elektronikai tervezéssel, CNC fémmegmunkálással és műanyag fröccsöntéssel foglalkozó Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. személyügyi vezetője, Csiki Anna elmondta, a cég telephelyén pénteken 17-20 óra között óránként indítanak tíz fős csoportokat, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. A látogatás során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a számítógép vezérelt eszközök működésébe, többek között megnézhetik a műszaki kollégák által tervezett CNC-t, vagy azt, hogy terveznek gyártóeszközöket az elképzelések megvalósításához.

 

A kőszárhegyi Simon Műanyagfeldolgozó is szerepel a mintavállalatok között, az ő tevékenységükkel is megismerkedhetünk Fotó: FMH-archív

 

– Örömmel veszünk részt az „Ipar 4.0” programban, mert úgy látjuk, vállalkozásunk jó úton halad és élni tud a digitalizált világ adta lehetőségekkel. Mivel egyébként is nyitott cég vagyunk, bármikor szívesen fogadunk látogatókat: iskolás csoportokat, szakdolgozatot író diákokat, de olyan érdeklődőket is, akik szeretnék megismerni cégünket akár tevékenységünk kapcsán, akár azért, mert számos díjunk, vagy a társadalmi felelősségvállalásunk révén hallott rólunk – mondta Csiki Anna.
A Macher Zrt.-n kívül a kőszárhegyi Simon Műanyagfeldolgozó is szerepel a kiválasztott Fejér megyei mintavállalatok között. Itt az előzetes regisztráció már lezárult. A száz százalékban magyar tulajdonú, 350 főt foglalkoztató kisvállalat pénzügyi vezetője, Klér Zoltán elmondta, büszkék arra, amit az elmúlt években elértek és eredményeiket nagy örömmel mutatják meg a Modern Gyárak Éjszakáján. Hogy mit várnak a pénteki programtól?
– Szeretnénk az emberekhez közelebb vinni magunkat és megmutatni, hogy egy olyan kisvállalat, mint amilyenek mi vagyunk is képes lehet az „Ipar 4.0” fejlesztésekre és előnyeinek kihasználására. Az előzetes regisztrációból kitűnik, hogy az érdeklődők között vannak kisebb cégek, vevők és egyéb üzleti partnerek is, így a pénteki programból újabb üzletek is születhetnek, de munkaerőtoborzás szempontjából is hasznos lehet – tette hozzá Klér Zoltán.
A Modern Gyárak Éjszakáján látogatható harmadik mintavállalat a Videoton, ahol pénteken az Autóelektronika Kft.-nél tehetnek látogatást az érdeklődők.

 

A Videoton egyik cége is megnyitja kapuit a látogatók előtt. A kép illusztráció, a VT Metál Kft.-nél készült Fotó: FMH-archív

 

Ahogy azt Csobán Pál, befektetési és iparfejlesztési igazgató elmondta, az „Ipar 4.0”-tól az automatizálást, a digitalizációt és a modernizálódást, illetve annak előnyeit várják, a pénteki naptól pedig elsősorban szakmai érdeklődést, és a munkaerőproblémák enyhülését.

Aktuálismunkaerőiparszakmamodern gyárak éjszakájaokosgyár