2024.04.20, Szombat

Hét végén tartották Mezőfalván a templombúcsút

www.duol.hu

2017.10.12. 17:45

Rokonok, rég nem látott barátok ültek le a vasárnapi ebédhez egy jó beszélgetésre.

Hirdetés

Az október 8-i templomszentelő jubileumhoz celebrált szentmisén is elhangzott Kristofory Valter plébánostól, hogy mennyire fontos a család egysége. A mezőfalviak pedig évtizedes hagyomány szerint megfogadják a papi ajánlást, mert az idén is sok család kilátogatott a sportpálya területén felállított vásárhelyre.

A vallási szokásainkhoz kapcsolódó ünnepek alkalmával ilyenkor hazaérkezik a messze idegenbe szakadt családtag, vagy a rég nem látott rokon, és együtt költik el a búcsúi ebédet. Kis pihenő után a gyereksereg öröme teljesül, mikor a családok felkerekednek és a búcsú hangos, színes forgataga felé veszik az irányt. Így tett Bosnyák György is, aki unokájával és lányával érkezett a vásári sokadalomba. 

 

Bosnyák György lányával és unokájával kereste fel ebéd után a vásári forgatagot

 

– Fontos hagyomány nálunk, hogy ilyenkor hazalátogatnak szeretteink. A szűk rokonsággal tízen ültünk asztalhoz a vasárnapi ebédnél. A hagyományoknak megfelelően húsleves, kacsa, dinsztelt káposzta kínálja magát a terítéken. A süti viszont ezúttal boltból származik, ezzel is kímélve az asszonynépet, legyen nekik is ünnep. Egy unokám, két gyermekem, vejem, menyem alkotják a családot – mondta kérdésünkre Bosnyák úr.

Kovács Istvánné hat unokával érkezett, náluk is tíztagú a család, és természetesen az ebéd utáni program sem lehet más, mint a búcsú meglátogatása. A déli pihenőt követően már mindenki tűkön ült – válaszolt a búcsúi szokásokról feltett érdeklődésünkre. Ahogy számos mezőfalvi család is tett templomszentelő búcsú idején.

 

Forrás: www.duol.hu

AktuáliscsaládbúcsúMezőfalvahagyomány unoka